Jazzar 2019.01.31. 12:16

Soha ne add fel!

Ma reggel kicsit szentimentális hangulatban ébredtem, így kikívánkozik belőlem egy kis történet.

Mikor még otthon laktam, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy igazi gyerekként élhettem. Nem voltunk anyagilag túlságosan elengedve, de valahogy mindenre jutott. No meg az ember hozzá is szokik egy bizonyos élet színvonalhoz! Majd jött a nagybetűs SZERELEM és a nagybetűs ÉLET! Jött egy srác, akivel össze akartam kötni az életemet, így rászántuk magunkat és egy fedél alá költöztünk! Nagyon izgatott voltam, hogy milyen lesz úgy ébredni, hogy a szüleim már nem őrködnek felettem és vajon milyen érzés lesz egyedül megállni a lábamon! Tudtam, hogy nem lesz minden rózsaszín, de igazi csaj vagyok, ezért a remény bennem volt... Biztos minden oké lesz!

Nem kellett sokáig várnom az első hideglelésre! Az én drága párom, teljesen érthető okok miatt reggel felém fordult és azt mondta!

"-Kérlek, amíg én hozok be valamit az udvarról, addig készíts egy teát reggelire!"

Csak ennyi! Készítsek egy teát! Emlékszem, álltam ott a konyhába és erősen gondolkodtam! Teát? Mi is kell bele? Hát víz az biztos.....Ja meg tea. Na jó, de hogy kell kezdeni? Mibe is kell melegíteni a vizet? Szóval annyira ledöbbentem, hogy nekem kell valakit "kiszolgálnom", hogy teljesen lefagytam. Mondhatnám, hogy el voltam kényeztetve, hogy még egy teát sem tudtam megcsinálni, de ez nem így van. Mindent meg csináltam én amit anyu kért, csak nem érdekelt. Tedd ide, tedd oda, hámozd meg, vágd fel, pucold meg (jelzem még a csirkét is tökéletesen kopasztottam és daraboltam fel) csak épp egyben nem érdekelt a főzés. Erre jött a tea... 

A tea csak a kezdet volt, hisz enni kellett valamit. Hát ki főzzön? Naná, hogy az asszony! 20 évesen eljött az idő, hogy megtanuljak minden fortélyt... Jártam a piacra és beszélgettem az árusokkal, mit hogyan csináljak. Jártam a henteshez, aki készségesen mutogatta, hogy mi a karaj és szűzérme közt a különbség. És főztem! Sokat főztem! Minden nap főztem... Az uram volt a próba baba, aki 2 hónap után (addig nagyon türelmes volt) kifakadt, hogy most már aztán jó lenne valami igazán finomat enni! Ekkor jöttek a szakácskönyvek és újságok.

Majd egyszer csak megjött az áttörés! Amikor már nem ijedtem meg, hogy ha egy receptben az volt írva, csipet só... meg ízlés szerint... na akkor éreztem meg a sütés fűzés örömét, szeretetét. Amikor egyre többször láttam, hogy az asztalnál csönd van, mert mindenki csak tömi a fejét! :) 

Ekkor jött el az én időm, hogy haza menjek a szüleimhez (na jó, nem ekkor mentem először haza :-) ) és készítsek nekik valamit. Sokszor készítettem sajtos rudat, pogácsát és talán ez volt az, amihez már recept se kellett és magabiztosan tudtam nyúltam a tésztájához. Ezzel kedveskedtem a szüleimnek. Emlékszem anyukám mosolyára, ahogy apu mellett ülve nagyon büszkén nézte a serénykedésemet! Hihetetlen jó érzés volt! 

Ezért tanácsolom mindenkinek, hogy nem kell sok idő hozzá, talán 1-2 hónap és ha valóban akarunk főzni, sütni, akkor menni fog az!

papa_sajtos.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mitfozzekholnap.blog.hu/api/trackback/id/tr9514599868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.